Helyi Szellem

Egyik montenegrói szösszenetemben említettem, hogy a burek nagyon hamar belopta magát a szívünkbe (öööö, a gyomrunkba), és egy félmondatban azt is megígértem, hogy még visszatérek a témára. Tulajdonképpen gőzöm sincs, hogy akkor mit is akartam bővebben kifejteni a burekről, de idehaza a nagy burektelenségben rájöttem, hogy is keletkezhetett ez a kultikus pékárú. Elmesélem, én hogy képzelem.

Réges-rég, amikor még nemhogy internet nem volt, de még vezetékes víz is csak a kiváltságosoknak, fűtőtest helyett kályha dukált, és jó is, hogy nem létezett meteorológiai prognózis, mert akkor még az időjárás olyan következményekkel bírt, hogy csak fölöslegesen paráztatta volna magát rajta a jónép, messze-messze, a zord hegyek mélyén, élt egy kecskepásztor, Dragan. Dragan szívós, mokány férfi volt, aki munkaköri kötelességből adódóan gyakran napokra eltűnt a nyájával a zord hegyek között, akár esett, akár fújt, míg odahaza felesége, a piros orcájú és kerek keblű Jadviga mosolyogva készítette a kecskesajtokat. Egy napon Dragan hosszú útra készülődött a zord hegyeken is túlra, hogy néhány kecskét eladjon egy vásárban. Jadviga pedig annak rendje és módja szerint nekilátott, hogy feltarisznyázza. Dragan elgondolkodva szólt neki: Jadviga, tubicám, a kecskesajt, a hagyma és a hamuba sült pogácsa, amit múltkor adtál, három nap alatt elfogyott, és én további hármat átkoplaltam, ráadásul a gyomrom is égett a pálinkától, amit medveháj végett ittam. Készíts nekem hát egy olyan ételt, amiben sok zsír van a hideg ellen, sok tészta van, hogy a jóllakottság tovább tartson, és sok hús vagy túró, hogy ne hagyjon el az erőm. Jadviga ekkor kiadós tésztát gyúrt tojással és sok zsírral, majd lepedőnyi nagyságúra és leheletvékonyra nyújtotta. Megkente zsírral, megrakta túróval, felgöngyölte, tepsibe tette, megsütötte, majd készített egy másikat is, amibe apróra vágott, hagymával pirított húst tett. Így Dragan olyan ételt tett a tarisznyába, ami harmadrészt zsír, harmadrészt tészta, harmadrészt töltelék, és egy kisebb cipó nagyságú darab elég volt neki egy napra - sőt, úgy megbélelte a hasát, hogy még a medvehájtól sem égett a gyomra! A vásáron adott kóstolót belőle egy péknek, aki hamar rájött a pofonegyszerű receptre, és burek néven piacra dobta. Ez csak így történhetett! Vagy valahogy így.
Budapesten állítólag a Hegedűs Gyula utcában lakik a Burekkirály, alkalomadtán megkérdezem tőle, hogy ő hogyan ismeri a sztorit.

Lásd még: Burekkirály