HTML

Helyi Szellem

"Van itt bármi érdekes?" Óhaj, sóhaj, panasz, fájdalom, reklamáció, gratuláció, fika és kritika, szerelmi vallomás, vendégposzt... ide, ide: helyiszellem@gmail.com

Friss topikok

Linkblog

2017.12.10. 23:32 Esztétikus Kritikus

Dioptria

Pár éve tél kezdetén van egy kis rítusunk az ún. családdal, ami újabban két főre redukálódott, a fiamra és rám, plusz ugye a kutyára - méghozzá az, hogy elzarándokolunk Tatára, hogy megnézzük, hogy bandáznak az Öreg-tó vízén a vadludak. Ezek a balga szárnyasok északról amúgy nyaralni jönnek hozzánk, nekik ugyanis a mi novembertől márciusig tartó zegernyénk a mediterrán napsütés. Hát, lelkük rajta, Tatának éppenséggel jól jön a libaturizmus, november végén rendeznek is ott vadlúd sokadalmat mindenféle madaras programokkal, kézmíves (í-vel, hallod?) vásárral, miegymással, amire (szánom-bánom) soha nem mentünk még el.

tata.jpg

Pedig Tatát amúgy szeretjük. Kedves a szemnek a várost uraló Öreg-tó, a romantikus várromok (amit romantikus várromoknak építettek), a rengeteg, de tényleg rengeteg park, a mohos malom, a halastavak, vagy éppen még a lakótelepet is kedélyesen felszabdaló csatornák látványa. Hogy az obligát andalgáson (nálunk: extázisban lévő kutyával futólépésben trappoláson) kívül tulajdonképpen mi színesíthet egy álmos vasárnapot Tatán, annak ezúttal se tudtunk utánajárni.

De most tegyünk egy kis kitérőt, hogy miért éri meg nekem idevezetnem akkor is, amikor épp nincsenek vadludak, és a garantált, ám esztétikus unalmon kívül épp semmivel nem kecsegtet a vizek városa.
Szóval az van, hogy szeretem az ideutat.
Egyébként is imádok vezetni, az nekem totális flow-élmény, és ha épp vérzik vagy nyugtalan a lelkem, akkor semmi se tudja jobban lecsitítani, mint egy kis veretés az utakon egy felvágott nyelvű kamasszal az anyósülésen és egy szundító labradorral a hátsón. Kis szépséghiba, hogy közlekedni viszont egyáltalán nem szeretek. Többnyire idegesít, hogy mások is vannak az utakon. Emiatt aztán elbűvölnek a kevéssé frekventált útszakaszok: ha a hetesen a fővárosból kivergődve Biatorbágyon keresztül közelítem meg az egyébként rapszodikusan patchwork-takaróra emlékeztető egyes utat, akkor gyér forgalmú, fákkal és orgonabokrokkal szegélyezett út lesz a jutalmam. Bónuszként Etyek felé is le lehet térni, és akkor egy alsórendű zergekergető tekergőn lehet kátyúkon pattogni és gyönyörködni a kilátásban.

Szóval Tata és vadludak, 2017. Bár vakítóan sütött a nap, orkánerejű szél fújt, a tó körül elszánt kocogók dacoltak az elemekkel, a kutyánk vitorlázó fülekkel bolondul szaladt előttünk, mi meg előadtuk az anya-fia nyavalygáskánont, hogy fázik a lábam, fázik az arcom, fázik a kezem, adj zsebkendőt, tessék de ez az utolsó, húzd a fejedbe a kapucnit, vedd már fel a kesztyűt, jajmeddigmaradunkmég.

És akkor végre megláttuk őket a hártyásan befagyott vízen elegánsan frakciózni. A vadludakat. Méltóságteljesen csevegtek egymással nyilvánvalóan vadlúdnyelven, de persze a szél elnyomta a hangjukat. Néhányan felszálltak, alászálltak, ó, be gyönyörűek voltak. Tartottam egy röpke előadást a gyereknek a vonuló madarak szokásairól, telelésről, V-alakban vonulásról.

A fiam hunyorgott, fintorgott, nézte-nézte a madarainkat, aztán rám sandított, és a következő megsemmisítő csapást mérte rám:

Te anya. Ezek sirályok.

És basszameg... igen. Tényleg kell nekem már egy szemüveg.
Ezzel a tanulsággal gazdagabban haza is indultunk. A vadludaknak kellemes vakációt.

Szólj hozzá!

Címkék: autó cukiság rítus Tata elcseszettút


A bejegyzés trackback címe:

https://helyiszellem.blog.hu/api/trackback/id/tr4912668443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása