Helyi Szellem

A legfurcsább kocsmai párbeszédet - és most nem trendi romkocsmáról, jazzpubról vagy egyetemi klubról beszélek, hanem ragacsos padlójú ivóról szakadt arcokkal - Hajdúszoboszlón hallottam. A fürdőhöz igyekezve estünk be a Mackóba, aminek tulajdonosa előzékenyen egy bizsupultot is fenntartott, stratégiai távolságra helyezve azt az utcán, mindössze másfél méterre a bejárattól. Gondolom az volt a haditerv, hogy míg anyu nem tud dönteni a sok talmi ékszer között válogatván, addig apu többszörösen is döntögethet a pultnál. Mármint italt. A fizetőképes közönséget amúgy is az apuk alkotják, hiszen mindenki ismeri a nők kirakatböngészős, termékválogatós rítusait, aminek 99%-ából különben nem is következik vásárlás - viszont ha egy férfi odakeveredik egy pult közelébe... nnnna. Hasonlóképpen kerültünk mi is ide: én lecsaptam az olcsó bizsura, mint gyöngytyúk a takonyra, a pasim meg közben rájött, hogy neki porzik a veséje: míg én vacakoltam, ő kikérte a söreinket - egy pohár, egy pikoló, mert itt még korrektül kimérik a pikolót is.

Rajtunk kívül három, egyenként negyven körüli fószer ütötte itt el az idejét. Egy foghíjas borostás munkásember, egy vékony kopasz, és egy terebélyes, fukszos roma arc. Beszéltek erről, arról, kölcsönadott és vissza nem kapott pénzekről, facebookról, ismerősökről. És egyszercsak arra kaptam fel a fejem, hogy a vékony kopasz a következő, már-már filozófiai magasságokat megcélzó vallomással rukkol elő:

Iszen tudjátok, hogy mi homoszéxuálisok vagyunk a társammal. Annak előtte én is próbáltam, próbálgattam nővel, no, hátha. De hiába dugtam seggbe ugyanúgy. Az valahogy nem ugyanaz az érzés. Nem bújhatunk ki a bőrünkbül.

A fukszos és a foghíjas feszengett, mindazonáltal megértéssel nézték a cimborát. Majd megszólalt a fukszos csendesen:

Az a ti dógotok. Csak a tiétek.

És itták tovább a sörüket. Akkor már tudtam, hogy Hajdúszoboszlót nagyon fogom kedvelni. Mert nyitott, derűs, élveteg, vendégszerető kis város, ahol pikolóban is kikérhetem a csapolt sört! Még a napocska is az átlagosnál többet mosolyog ide: március idusán télikabátban érkeztünk, pólóban távoztunk, és végig napszemüveget viseltünk. Az otthon maradtak még citeráztak javában.

Hajdúszoboszló nyáron az Aquaparkkal csábít: májusi nyitásáig azonban csak kávészínű termálvízzel teli medencékben bővelkedő fürdője a rekreáció szentélye. A fürdőben a kiszolgálás, a beléptetés, a szolgáltatások vérprofik, az árak ehhez képest barátiak (a fürdőbelépő 1600 Ft egy felnőtt részére, orvosi beutalóval valamivel olcsóbb). A medencék erősen emlékeztetnek a rozmártelepekre a nagyszámú nyugdíjas-vendégkör miatt. Nem érdemes az első belső udvari medencénél leragadni, mert minél távolabb kerülsz a bejárattól, annál gyérebb a népsűrűség a tocsogókban. A fürdő parkjában található termálvizes medencékben még úszni is lehet.

Hogy a víz, amire annak idején olajkeresés közben véletlenül bukkantak rá, mi mindenre gyógyír, arról nem tudok empirikus beszámolót írni. Az tény, hogy a bőrnek kimondottan jó tesz, az orcám olyan lett, mint ama bizonyos babapopsi, de a derékfájásom, bár a fürdőben hepázást követően úgy eltűnt, mintha elfújták volna, a szálláson töltött éjszaka után újult erővel támadott. Persze meglehet, hogy ebben a rugós, pihepuha ágy volt a ludas (világéletemben kemény matracon aludtam). A szórakoztatóipar értelemszerűen a fürdő köré épült, itt van egyfajta korzó, pizzériák, éttermek egymás nyakában, és a strand bejáratával szemben egy talponállós falatozó is, ahol nagyon tuti kajákat kínálnak a hozzám hasonló zsírfikszáltaknak. Érdemes kerengeni egyet a harangparkban, szintén a strand bejárata körül, ahol a városnak ajándékozott harangokból készítettek egy érdekes műalkotást. Utánozhatatlan élmény, ha bebújunk egy harang alá és valaki kintről ránkdörömböl.
De térjünk kicsit vissza a termálvízhez: most képzeld csak el, hogy van egy álmos kis mezőváros valahol az Alföldön, és nagyreményű vállalkozók nekiállnak a területén olajat vagy gázt fúrni. Helyette a fúró 1925 őszén egy termálvízforrásba fut bele, és forró, sötét víz bugyog fel a mélyből. Megtölti az árkokat, a parasztok odaszoknak, ott mossák a szennyest, ebben fürdenek. Itt jegyezném meg, hogy én akkor és ott, az árkokban fürdés idején lettem volna a legszívesebben Hajdúszoboszlón, kár, hogy akkoriban a bikinit még nem nézték jó szemmel. Szóval eleinte csak a falusiak élvezkednek a vízben, aztán kiépítenek egy fürdőt, és az álmos mezővárosból felkapott üdülőhely lesz. Mindezt a változást egy csendes geológusnak, Pávai-Vajna Ferencnek köszönhetik, aki nem mellesleg Szegeden, Debrecenben, Karcagon és Szolnokon is hévizet talált, sőt, a Rudas-fürdőnél is ő jelölte ki, hol fúrjanak kutat a hévízhez. A történet folytatása az én naiv elmémben úgy következne, hogy Ferenc busás gazdagságban, érdemei elismerése mellett éli le hátralévő fényes éveit, de a róla szóló kiállításon megtudhattam, hogy ellenkezőleg: teljesen elszegényedve, magányosan, kitelepítésben halt meg 1964-ben. Az eredeti szoboszlói kút egyébként még megvan: a vasútállomástól nem messze, az utcán szabadon csapolható. Viszik is kaniszterekben a vizet a polgárok, mintha csak ingyenbort osztogatnának, hiszen nemcsak külsőleg ápol, hanem belsőleg is (helyi termék a Pávai Vajna ásványvíz).

Mint minden településen, itt is fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy hova járnak a helyi erők szórakozni: a piac mellett találtunk egy fiataloknak szóló csehót, a Maláta Pubot, ahol kellemesen tahó printek között, vérpezsdítő piros-fekete enteriőrben iszogathatjuk a malátaszörpöt (esténként buli, sőt néha stand up est is van), és a Rákóczi úton a Rock Cafét, ami egy vérbeli élőzenés rockkocsma: annyira vérbeli, hogy két utcára elhallatszik, ha éppen az ifjú titánok próbálgatják itt a szárnyaikat és a hangjukat.

Búcsúzóul Hajdúszoboszló megajándékozott bennünket egy frivolan abszurd jelenettel: a vasútállomás felé tartva szúrtunk ki egy körömlakkpinkre (!!!) festett szakadt ajtót, mögötte pedig egy kis sittes kocsmát. Oda muszáj volt betérni, mert hogyhogy pink, és egyáltalán :) Odabent a szitu az volt, hogy épp fogyóban volt a sör (öreg hiba), és várták a szállítót. Aki meg is érkezett: egy playboy-nyuszival díszített kétszemélyes kabrióban (ha jól láttuk, merdzsó), akkora felfújt mellekkel, mint egy-egy dinnye, az ajtóval azonos színűre (!!!) lakkozott karmokkal. A kis csilivili kabrió merdzsóba bepakolta a kiürült rekeszeket, majd ami hely maradt (nem sok), mellépréselődött és elhajtott.

Ilyet!