Helyi Szellem

A falusi turizmus a legjobb dolog, ami egy országjáróval történhet. Szerintem. Ha viszont téged jobban feldob a jakuzzi közelsége, mint az itatóvályúé, ne is olvasd tovább ezt a posztot!

Hogy miért szeretem a falusi turizmust? Először is azért, mert városi vagyok. Egy végletekig mesterséges, a közvetlenséget erősen nélkülöző kultúrában mozgok nap mint nap, haszonállatot, zöldséget, gyümölcsöt már csak feldolgozva látok, az étel, ami a tányéromba és a levegő, ami a tüdőmbe kerül, egyaránt gyanús adalékokkal terhelt, az emberek nem köszönnek rám az utcán, és nem merem kiengedni a kiskrapekomat a kapunkon túlra egyedül. És ha még ez sem lenne elég, sóher vagyok, rettenetesen sóher. Pénzügyi helyzetemet tekintve a mindenkori plebshez tartozom, hiába az értelmiségi státusz – szóval mondom, szegény vagyok, de ettől még szeretem királynak érezni magam!

Másodszor pedig azért is szeretem a falusi turizmust, mert működik. A magyar turizmusnak egy olyan szegmense, ami legalább annyit ad, mint amennyit ígér, kiszámítható és hozzáférhető. A falusi turizmus azt ígéri, hogy egy agyoncivilizált világból visszarángat a természetbe, nagy szabadságot ad nekem, amíg ott vagyok, hogy alaposan felderíthessem az adott országrészt, de segít is, ha kell, tanácsokkal, járművel, receptekkel. Kéznél van, készséges, de nem tolakodó. A falusi turizmus ténylegesen büszke a tájra. Azt mondja nekem, hogy „gyere cimbora, derítsd fel, maradj minél tovább, és gyere vissza – szeressük együtt ezt a helyet!” A mainstream turizmus ellenben lenyúz rólam mindent bőrt. Parkolódíj, ilyen belépő, olyan belépő, kölcsönzési díj, felszolgálási díj (vagyis kötelező borravaló). Ha nem működik, ha rossz, akkor is: fizess. Ha nincs elég pénzem, elkerget. Azt mondja nekem, hogy „cimbi, majd gyere vissza, ha több lóvéd lesz – ezt a tájat nem adjuk ingyen”.

Pro:

Szigetköz, Darnózseli, Tamás vendégház (kapja őket szárnyára a hírnév, na). Elképesztő, szívhasogatóan szép környék, csobogó, tekergő, komótosan hömpölygő patakok, folyóágak szinte minden kert végében (a vendéglátóinknál egyenesen a kertben), harsogó zöldben és nevető sárgában pompázó tájak, takaros települések, nincs szemét, van ellenben rengeteg vad és madár. Tiszta, megfizethető árú szoba, érkezéskor az éjjeliszekrényen friss, meleg, házi bukta. Kedves, figyelmes háziak, elárasztanak programtippekkel, útvonaltervvel, körbevezetnek a háztájin, az ültetvényen, mutatnak nyuszit, tyúkot, kacsát, nem nevetnek ki, hogy mindez nekem, ha nem is új, de mindenképpen izgalmas. Biciklikölcsönző a közelben? Van, bár nem a közelben, de mi is adunk kerékpárt, ha tetszenek. Este bőséges vacsora, minden bio a tálon, nem is kértük amúgy, de: „jut is, marad is”. Reggel ugyanez pepitában. A számlaadás automatikus és magától értetődő. Sajnos csak egy hétvégére maradtunk, de biztos vagyok benne, hogy visszatérünk. (A képek a szálláson készültek!)

Kontra:

Agárd, szabadstrand. Volt egy üres vasárnapunk, meleg volt, a Velencei-tavat szeretjük, közel is van, gyerünk a partra. Drága, de őrizetlen parkoló, horribilis büféárak mosolytalan személyzettel, egyetlen koszos, nyilvános WC, ’a 100 HUF/alkalom, takarítás gondolom csak nap végén, már ha egyáltalán. Átöltözési lehetőség nincs, az egyetlen erre a célra rendszeresített farost tákolmány hiányos, a bejárat elé kell állnia valaki(d)nek, ha nem akarsz a „fülke” melletti fagyizó közönsége előtt vetkőzni. A vízbe elhanyagolt vaslépcsőkön keresztül lehet bejutni, kevés van belőlük, száz méterenként egy, kígyózó sorok oda-vissza, a lépcsők némelyike már befelé dől, ráadásul billeg is. Az egész strandot egyetlen szóval tudnám összefoglalni: megoldatlan.

Vagy szintén a kontra témára, egy pár éves élmény. Balaton-parti meg nem nevezett hotel, hotel árakkal, nagy múlt, nagyon szocreál, nagyon nagy befogadóképesség, wellness részleg, saját partszakasz. Konferenciákat, rendezvényeket szerveznek ide, de rengeteg nyaraló is itt száll meg szezonban. Ehhez képest... Foltos szőnyegpadló, sárga vízkő-plecsniktől tarka kád, nyikorgó ágy, széteső bútor. Internet van, ha fizetsz érte (nem keveset), tévé van, ha fizetsz érte (WTF?). Szórakozás: bowling pálya, biliárd, darts. Az egyenetlen talajú bowling pályához át kell vágni egy kedvetlen, sötét pincehelyiségen. A biliárd ócska, valami leselejtezett, agyonkopott cucc. Én fizetek, mint a katonatiszt, még ha nem is érzem magam szívesen látott vendégnek. De a fene egye meg: itt hagytam nem kis összeget, és ezt mások is megcselekszik – ezek után fejlesztésre nem futja? Vagy legalább egy mosolyra? Őszinteségre? Egy-egy kedves gesztusra?

Ezek után nem csoda, ha itthon leginkább falusi turista akarok lenni, egy pesti kislány falun – mert szeretem szeretni ezt az országot, még ha sóher is vagyok.