Stressztáncos vagyok. Ez azt jelenti, hogy ha tele van a hócsukám, és a hippokampuszomig ér a stressz-szintem, akkor muszáj kitáncolnom magamból a feszkót, lehetőleg egy koncerten. Oké, ha szerinted csak ezzel keresek indokot magamnak az úgynevezett bulikára, akkor nem is jársz messze az igazságtól. Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy ez a szokásom egy kora negyvenes éveit taposó nőcitől (jelesül tőlem) egyrészt iszonyat menő, másrészről pedig jogos a véntrottyokmaradjanakotthon észrevétel is; szerencsére a korosztályomból még épp elegen bojkottáljuk az utóbbi előítéletet; és különben is, őrizgessük otthon a stresszt? Hát egy frászt.
Mármost ezek a jó kis dzsemborik is tele vannak ám stresszfaktorral, itt vannak mindjárt a minden régivágású koncertjárót kiidegelő koncert-trollok, akikről - tekintettel a közelgő év végi bulidömpingre - következzék egy szubjektív válogatás:
A nemtáncolók kasztja:
Köztük a leggyakoribb a passzív agresszív nemtáncoló, aki a fene se tudja, hogy került a koncertre, mindenesetre teljesen el van tájolva afelől, hogy mi szokott történni a nézőtéren. Karját összefonva, rémülten áll a tánctéren, és gyilkos pillantásokkal konstatálja, ha valaki csápolni vagy ugrálni kezd a közelében. Minősített esetben még rád is szól, hogy miért állsz elé, amikor ő már korábban itt volt. Szerencsére olyan nyámnyila, hogy a gyakorlott koncertezők egyszerűen kitombolják a tömeg szélére. Az agresszív nemtáncoló már egy fokkal magasabb grádicsra lépett a troll-létrán: pechedre ugyanis a passzív agresszív nemtáncolónál jobb a fizikuma és magabiztosabb is. Áll a tömeg közepén és nem mozdul, de hozzá még olyan komor pofát is vág, hogy az életkedved is elmegy, ha ránézel. Ha pedig hozzáérsz vagy hozzálöknek, könyökkel taszít a bordáid közé; szinte várja ezeket a pillanatokat, látszik rajta, hogy meggyőződése, jól móresre tanított. Valószínűleg egy két lábon járó pszichózis. Jobb békén hagyni, elég büntetés neki saját magát elviselnie. A nebáncsvirágot védelmező szikla nem is egy, hanem két troll: ez a páros szerv általában egyfelől egy kétajtós szekrény méretű pasasból, másfelől egy többnyire tűsarkakon billegő, törékeny csajból áll. A sziklák izmos karjukkal átfonják drága nebáncsvirágukat, igyekezvén megóvni őt bármiféle fizikai kontaktustól, ami valljuk be, egy koncerten elég komoly kihívás. Képesek megcibálni bárkit a nebáncsvirág egyetlen nyavintására.
A pöffeszkedő párkapcsolatosok, bocsánat, a boldog szerelmesek folyondárként egymásra csimpaszkodva ringják (minősített esetben: pettingelik) végig a koncertet, időnként azért kiszállva a másik szájüregéből, és egy pillantást vetve a színpadra is. Na meg a körülöttük álló lúzer szinglikre.
A szelfikirálynő számára nem a részvétel a fontos, hanem a jelenlét... pontosabban annak vizuális dokumentálása; és a színpadon állhat akármekkora sztár, ő azért kicsit nagyobb celebnek tartja magát. Mondanom se kell, az outfitje kifogástalan, a sminkje csodás. Bejelentkezik, csücsörít, integet, fotóz, taggel, majd újra elölről. A szelfikirálynők többnyire csoportosan lelhetőek fel, könnyű őket összekeverni, mert persze egymáshoz öltöznek. A legbetegebb egyedek a színpadnak háttal - az ugye a háttér szerénységüknek - videószelfit készítenek, amint az egyik dalt éneklik a koncerten. Nagyon könnyű őket összezilálni, mert ha "véletlenül" leöntik őket sörrel, akkor oda a gyönyörűen megkomponált külsejük, és onnantól lapítanak.
Az önkéntes operatőr mobillal veszi az egész koncertet, hogy később feltölthesse youtube-ra, emiatt csak a kijelzőn keresztül kíséri figyelemmel az eseményeket. Ami hagyján, de ha mögötte állsz, akkor te is így jársz. Nekik köszönhető a rengeteg pocsék minőségű felvétel a világhálón az adott koncertről. Igazi virtuális környezetszennyezők, hiszen szinte mindenhol készül profi felvétel is.
A fingfantom nem egyszerűen valaki, aki eleresztett egy galambocskát a koncerten, kihasználva a dübörgő basszusok keltette zajt, s a lebukás minimális valószínűségét. Nem, a fingfantom egy speciális bélflórával rendelkező mutáns, aki olyan bélgázt ereget, hogy attól több tucat embernek könnybe lábad a szeme, és a bűzbomba-károsultak még később is felemlegetik, hogyan robbant be annak a csodás lírai számba a gáztámadás.
A rossz helyen pogózók tulajdonképpen kényelmes emberek, akik nem akarnak előremenni az első sorokig, ahol az effajta őrjöngés teljesen normális. Inkább stratégiai közelségben maradnak a bárpulttal vagy a vécével, és buddhai mosollyal rúgják szét maguk körül a puhányokat.
A behányós: nem is fejtegetem, miért. Csak reménykedhetsz benne, hogy nem rota vagy calici vírustól bukott ki belőle a gyomortartalom, a hányásgőz ugyanis így még fertőző is.
Kellemes szórakozást és BÚÉK!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.